története:
Az európai középkor zenéjébe vélhetően Közép-Ázsiából kerülhetett, az viszont tény, hogy a 13. században már a harántfuvola is, és az egyenes irányban fújt csőrős fuvola, azaz a furulya is ismert volt. A harántfuvolák ebben az időben elsősorban katonai hangszerként, dobok kíséretében szerepeltek, a kifinomultabb zenei ízlés ekkoriban és később, a reneszánszban is inkább az egyenes fuvolát, a furulyát preferálta. A barokk zenében szintén a furulyának volt nagyobb tekintélye, Johann Sebastian Bach fuvolaszólamait is nagyobb részben ilyen hangszerre, kevésbé a maihoz hasonló harántfuvolára írta.
A 17. században a harántsípok két típusa különült el, a katonai célra használt változat (Querpfeife, fifre) és a tulajdonképpeni harántfuvola (Querflöte, fluste d'Allemand). Ez utóbbi 3–4 féle hangfekvésben készült, anyaga leggyakrabban szilvafa vagy bukszus, de hegyikristályból, üvegből, később elefántcsontból, ébenfából, ezüstből is készítették.
Kb. 1650-ig a fuvolát egy darabból, hengeres furattal építették hat hanglyukkal. Ekkor jelent meg a több darabból összerakható hangszertípus, melynek csak fejrésze volt hengeres, a testének többi része kúpszerűen szűkülő furattal rendelkezett. A részekből álló hangszer méretezése pontosabb lehetett, darabjainak teleszkópszerű tologatása a tisztább behangolást segítette elő. Ezzel egy időben kezdtek egyes hangokat billentyűk hozzáadásával elérhetővé tenni. Az új konstrukciójú hangszer kifejlesztésében, népszerűsítésében nagy szerepe volt Johann Joachim Quantz (1697–1773) fuvola-virtuóznak, II. Frigyes porosz király zenemesterének. E módosítások révén a 18. században a harántfuvola fokozatosan átvette riválisa, a furulya helyét, nagyon népszerű hangszerré vált, de továbbra is sok kritika érte hamissága miatt.
RIT@